Sztoikus Filozófia

A sztoikus filozófia a Kr.e. 310 körül Zénón által Athénban alapított, az antik korban és kora középkorban befolyásos sztoikus filozófiai iskola tanainak az összessége. A „sztoikus” szó a görög sztoa (oszlopcsarnok) szóból ered, mert az előadásokat az Athéni piactér előcsarnokaiban tartották.

Zénón halála után utódai az iskola élén Khrüszipposz és Kleanthész voltak, de az iskola követői és művelői között sokkal súlyosabb nevek is akadnak, mint Cicero római szónok, Seneca filozófus és politikus, vagy Marcus Aurelius római császár és filozófus.

A sztoikus filozófia az addigi görög természetfilozófiai hagyománynak ellentmondva inkább a társadalomra és az emberekre irányult, pl. minden ember azonos értékűségét hirdették, és általában is a holizmust, az univerzum mélyen fekvő egységét tartották hangsúlyozandónak, valamint a panteizmust, amely tanítás szerint az istenek egylényegűek a természettel, az univerzummal. A keleti filozófiák közül leginkább a buddhizmushoz hasonlíthaó ez az irányzat.